Együttérzésből
A béke követeiként soha nem adunk további fájdalmat annak, akinek fájdalmai vannak.
Az életet a kedvesség és az együttérzés nyomaként éljük. Mert ezt választottuk, és így érezzük jól magunkat.
Van olyan ember, aki nem tud elmenni egy sérült állat mellett az úton, és van olyan ember, aki jót mulat más keserűségén. Hallottam már párszor nagyobb társaságban azt az elejtett megjegyzést, hogy legszebb öröm a káröröm. Ezt én nem így gondolom.
Igen, nem vagyunk egyformák, de egy tőről hajtottunk és egy csónakban evezünk az élet tengerén, akár tetszik, akár nem. Azt sem tudhatjuk ki milyen géneket, családi mintákat, életkörülményeket hoz otthonról, azt viszont eldönthetjük, milyen emberként akarunk élni, mit hagyva hátra magunk után.
A pár éves gyermekek sem szeretik, ha nevetnek rajtuk a felnőttek, pedig sokszor nem őket nevetik ki, hanem maga a helyzet adta komikumot. Ha hajlandóak vagyunk megérteni egy másik ember problémáját, szenvedését, akkor együttérzők vagyunk. Ami érték és kedvességet, segítő cselekvést, megbocsájtást von maga után.
Az együttérzés nem azt jelenti, hogy magunkra vennénk mások terheit. Sőt, nem cipelhetjük a másik fájdalmát!
Hány szülő terheli az ő sérelmeivel az utódait? Hány filmsorozat készült már erről igaz történet alapján, bosszút forralva az ősök fájdalma miatt?! Mennyi elferdített igazság van az életben? Miért él még annyi ember siránkozva a múltban?
Talán mert nem tisztelik eléggé önmagukat, az életet és másokat sem?
Mert senkitől nem hallották, hogy az együttérzés nem egyenlő a kesergéssel vagy a bosszúval.
Zárom a mai posztomat egy kedves barátnőm imádott, és egyben bölcs mondásával:
"Nem röhög, együttérez!" K.G.
Szeretettel:
PamKrisz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése