Az elménk elcsendesítése

 

Tanmese az elme elcsendesítésére

 

Barbara De Angelis  könyvéből, az egyik spirituális tanárától idézek.

„ Volt egyszer két szerzetes, akik egy kolostorban éltek Indiában a Himalájánál. Ezek a szerzetesek megesküdtek a szegénységre, cölibátusra és a szolgálatra, és arra, hogy a többiekkel töltsék az idejüket a rendből, a külvilágtól teljesen elzárva, és ősi írásokat tanulmányozzanak. Úgy alakult, hogy ennek a két szerzetesnek le kell utaznia a városba néhány dologért. Ezért kiszakadtak a hegyi otthonukból.

Néhány napnyi utazás után egy széles folyóhoz értek, melyben vadul tajtékozott a víz. A folyó köztük és céljuk közt terült, ezért felkészültek, hogy átkelnek rajta. Hirtelen észrevettek egy gyönyörű fiatal nőt előre-hátra lépkedni a folyóparton. Amikor észrevette a szerzeteseket, rögtön feléjük sietett magára öntve a szokásos tiszteletteljes viselkedést.

- Oh, tiszteletesek- kezdte-, biztos, hogy Isten küldte Önöket ide. Muszáj átkelnem a folyón tejért a gyermekeimnek, de túl magas én pedig alacsony és rossz úszó vagyok. Biztos, hogy belefulladok, ha megkísérlem az átkelést. Csodáért imádkoztam, és megérkeztek. Lennének oly kedvesek, hogy átvisznek a hátukon?

A két szerzetes közül az idősebb rámosolygott erre a tündéri teremtésre, és azt mondta:

- Isten szolgái vagyunk. Természetes, hogy segítünk. – Majd előrehajolt felajánlva neki a hátát, felhúzta a nőt, és elkezdtek átgázolni a folyón, a fiatalabbik szerzetes szorosan követte őket a vízben mérges tekintettel.

A vadul tajtékzó folyó közepén az idősebbik szerzetes ereje kezdett fogyatkozni.

- Testvérem - szólt a fiatalabbik szerzetesnek – a további úton már te viszed.

Áttették a nőt a másik szerzetes hátára, és folytatták útjukat, amíg biztonságban megérkeztek a másik partra. A nő bőséges hálálkodás, lábuk érintése után tovább folytatta útját. A két szerzetes lesétált az ösvényen a város felé, majd a fiatalabb szerzetes beszélni kezdett.

- Testvérem meg vagyok rémülve. – mondta. – Megesküdtünk, hogy soha nem érintünk nőt, de mégis felajánlottad annak, hogy elviszed a hátadon, és rávettél, hogy én is így tegyek. Mit szólnának az emberek? Mi lett volna, ha valaki meglát? Óh, szörnyűség! – Az idős szerzetes nem válaszolt.

Eltelt egy óra, majd a fiatal szerzetes újra megszólalt:

- Hogy tehetted ezt? – kiáltotta. Elromlottunk, bepiszkoltak. Minden tartásunk semmivé lett. Megérintettük egy nő húsát, és abból is egy gyönyörűét. Mit fogunk mondani a kolostor vezetőjének?

Az idős szerzetes hallgatott.

Eltelt egy újabb óra, amikor a fiatalabbik kiabálni kezdett:

- Testvérem, nem figyelsz? – kiáltotta belemarkolva hajába. Vétkeztünk Isten ellen, halálra ítéltetünk! Következő életünkben békaként, vagy féregként fogunk újjá születni.

Az idősebb szerzetes, aki végighallgatta ezt a szidalmat mérföldeken keresztül, lassan fiatalabb társa felé fordult, és azt mondta:

- Testvérem, én azt a nőt már órákkal ezelőtt letettem a folyóparton. Te miért cipeled még magaddal? „

Nem lehet ennél a tanításnál szebben megfogalmazni azt, hogy mi emberek mennyire hajlamosak vagyunk órákon, vagy napokon át tépelődni egy megtörtént eseményen, és hogy mik valójában az emberi értékek.

- Az önmarcangolás, bűntudat, egy negatív gondolatspirál cipelése mekkora teher neked?

- A másoknak való megfelelés mennyire fontos az életedben?

- Képes vagy a zakatoló gondolataidat elcsendesíteni?

- Érzed a különbséget a között, hogy mit jelent a külvilágnak megfelelni, vagy a legjobb minőségedben másokat szolgálva Istennek tetszve élni?

Ha segítségre van szükséged, keress meg!

 Fotók: PX

Szeretettel: PamKrisz